A mai napon jelképesen is átadták az Alstom Metropolist, ezzel remélhetőleg most már pontot téve az évek óta húzódó ügy végére. A 415-419-es, azaz a másodiknak érkezett vonat először a meghívott vendégekkel fordult egyet a vonalon, majd beállt a Puskás Ferenc Stadion “középre”, ahol mindenki megnézhette.

Ehhez hasonló bemutató egyszer már volt ugyanitt, remélhetőleg a mostani átadás már valóban a végső. Jelen állás szerint az Alstomok szeptembertől kezdődően kezdik majd leváltani a most közlekedő kocsikat.

A sajtómenet után a vonat a Stadinál a “normális” vonatok által nem használt egyik vágányra állt félre. Itt alapesetben a tartalékvonat szokott állni (ha van), illetve ha jól tudom, akkor az éjszakai üzemszünetben is tárolnak itt vonatokat.

Az ötkocsis vonatot két pár ikerkocsi és egy “szóló” kocsi alkotja. Hajtással az ikerkocsikból felépülő egységek vannak ellátva, ez az egység egy Mc és egy M kocsiból áll, vezetőfülke az Mc kocsiban található. Ezek a kocsik egymással félállandó kapcsolórúddal vannak összekapcsolva. A középső kocsi egy T típusú pótkocsi, ez automata kapcsolókészülékkel csatlakozik a hozzá kapcsolt Mc+M egységekhez. A vonat összeállítása tehát a következő: Mc-M+T+M-Mc. A 4-es vonalra szánt rövidebb változat esetében a T kocsi nem kerül majd be a két ikerkocsi közé.

A vonat hossza egyébiránt 100 méter, engedélyezett legnagyobb sebessége (alkalmazkodva a 2-es metró pályasebességéhez) 70km/h. A férőhelyek száma 1023, ebből 209 ülőhely.

Így néz ki belülről a vonat.

A Metropolisban lehetőség van az egyedi ajtónyitásra is. A felszíni szakaszon jól jön majd, ha csak ott nyílik az ajtó, ahol valóban szükség van rá. Attól függetlenül, hogy éppen a klíma, vagy a fűtés megy.

Még egy kép az utastérről. Ezek a háromágú kapaszkodók szerintem nagyon praktikusak, hiszen sokkal többen tudnak egy ilyenban kapaszkodni, mint a sima “csőben”. Igaz, egy hajszálnyit több helyet vesz el az utastérből.

“Metropolis a budapestiek kényelméért”. Remélhetőleg most már tényleg.

A csuklókhoz is felkerültek a takarólemezek.

A vonat másik vége, a 419-es kocsi.

Az új kocsik forgalomba állását követően elkezdődhet (illetve egyes munkák esetében folytatódhat) az új biztber és az automata vonatvezető rendszer telepítése is. Ez sok más mellett a jelzési rendszer teljes változását vonja majd maga után. A képen baloldalt a jelenleg is használatban lévő biztber egyik tolatásjelzője, ami mellett már áll az új jelzési logikának megfelelő jelző. Egyelőre még lelemezelt optikákkal, érvénytelenítve.

Most következzen pár kép a jelenleg forgalomban lévő kocsikról. Ha az Alstom metrók forgalomba állnak, akkor a mostani kocsik nagy része nem fogja elkerülni a selejtezést. Sajnálni azért annyira nem kell őket, mivel egyrészt már bőven kiszolgálták az idejüket, másrészt a 3-ason  a közeljövőben (sajnos) nem aktuális a cseréjük. Ez az Ev3-as egyébként a 3-as vonalról van itt kölcsönben, pótolandó azokat a kocsikat, amiket a közelmúltban leállítottak a 2-esen.

Egy újabb Ev3-as. Ez a vonat nem kölcsönben van itt, hanem eleve a 2-es vonalhoz tartozik.

A vízipókok (hivatalos nevükön: 81-717.2M) a 3-as vonalon fogják folytatni, ha már itt nem lesz rájuk szükség. A vonatok plusz kocsival való ellátása mindenképp megoldásra váró probléma, mivel a vízipók és a “sima” 81-esek között van némi eltérés, ami miatt a két típus kocsijai nem egészen kompatibilisek egymással.

A Barbikat (Ev/aM és Ev/aV) egyszer (egy kivételével) már leállították, aztán szépen lassan “visszaszivárogtak” a mezőnybe. Ők elég alapos felújításon estek át, de a műszaki tartalmat tekintve alig korszerűbbek az Ev-knél, amikből csinálták őket. Optikailag persze jól néznek ki, de ez mind tudjuk messze nem minden.

Az Ev típus végleg el fog tűnni a mindennapi forgalomból, ha a 2-esről száműzik az orosz kocsikat (a 3-ason csak a náluk némileg korszerűbb Ev3-asok dolgoznak). A sorozat prototípusának számító 100-104-es vonatot a BKV még korábban kivonta a forgalomból és félrerakta múzeumi célokra. Hogy ez konkrétan mit jelent majd (Szentendre vagy működőképes nosztalgiavonat), azt majd meglátjuk. A metró jelenlegi helyzetét (és a vonat műszaki állapotát) elnézve csoda lenne, ha az utóbbi valósulna meg.