A bécsi tömegközlekedéses fotókból ismét összegyűlt egy oldalra való, úgyhogy itt az ideje publikálni őket.

Az első pár kép a WLB-ről lesz, a helyszín Inzersdorf Personenbahnhof. Itt van egy kisebb kocsiszín is, itt “laknak” többek közt azok a dízelmozdonyok, amikkel a vonalon közlekedő tehervonatokat továbbítják.

Egy nagyegység a másik irányba. Ezen a képen jól láthatók a korábbi oldalaimon már említett állítható kereszteződéses váltók is. Aki pár évvel korábban utazott az U6-oson biztosan emlékszik az alacsonypadlós kocsik által produkált zörgésekre-nyikorgásokra a váltókon (azóta rengeteg váltót kicseréltek felfutósra, így némileg mérséklődött a hatás). Ezek a váltók a hasonló jelenségeket hivatottak megakadályozni.

Ha van külön Personenbahnhof (azaz személypályaudvar), akkor kell lennie tehernek is. A képen az előzőleg már látott vonat másik vége.

A WLB új kocsijainak “rokonai” az U6-oson. Az alapok gyakorlatilag ugyanazok, de mivel az egyik típust metró (vagy inkább LRT) vonalon, a másikat meg egy HÉV vonalon használják, ezért a részletekben bőven van különbség.

Egy újabb generációs T, azaz egy T1-es. A helyszín amúgy a Tscherttegasse.

Maradva a különböző gyorsvasutaknál: egy 4020-as nagyegység Jedlesdorf-nál. Ez már nem az a csili-vili megálló, mint amik a Stammstrecke-n vannak, de azért elég korrektül néz ki. Arra a forgalomra, ami itt van, arra teljesen jó.

Én azért azt is leírnám, hogy mi nem stimmel a képen: előszöris a vágányok között nem az a roppant igényes szalagkorlát van, ami eredeti színére a féktuskókról rárakódott fémpor (és a takarítás teljes hiánya) miatt legfeljebb következtetni lehet. Aztán a perontető oszlopai nincsenek sz*rrá firkálva, mitöbb a kijelzők és a különböző kivilágítható táblák üvegei a sincsenek bedobva… Hazudnék, ha azt állítanám, hogy itt nincs vandalizmus, de a jelek szerint a hatóságok nagyobb sikerrel védik az állomásokat (is) a rongálásoktól.

Nézzünk pár fotót a belvárosból! A Ring az egyik legjobb fotóhely lenne, de az út szélén vezetett vágányok miatt sokszor nehéz jó képet csinálni.

Ugyanez a hely pótkocsis E1-essel.

A Südbahnhof környéke a főpályaudvar építése óta csatatér jelleget öltött, amiből persze a villamosok se maradtak ki. Ez itt a néhai Südbahnhof előtti tér. Mivel a Hbf nem pont ott lesz ahol a Südbahnhof épülete volt, ezért a D vonalhoz építenek egy rövid új szakaszt, hogy a végállomása az állomás mellé kerüljön. Erre szükség is van, mivel az új főpályaudvar nem lesz olyan jól ellátva tömegközlekedési kapcsolatokkal, mint a most kvázi központi pályaudvarként használt Westbahnhof. Cserébe viszont az új állomás vasút kapcsolatai sokkal jobbak, mint amikkel a Westbahnhof rendelkezik.

További építkezések: az U1-es déli részének építése miatt az Altes Landgut-nál (és az itt kezdődő Favoritenstraße egyes részein) a 67-est ideiglenes vágányokra terelték.

Egy E2-es a Rothneusiedl-nél. A korábbi tervek szerint itt lett volna a metró végállomása, ami később került át a 67-es mostani végállomásához (Oberlaa). A metró átadását 2017-re ígérik, ha megnyílik az új szakasz, akkor jelen állás szerint megszűnik a 67-es ezen szakasza.

Egy hosszú ULF érkezik ugyanide. A különböző bécsi metróépítésekkel kapcsolatban azért van nem kevés kritikus hang is. Ha félretesszük az érzelmi érveket (ti.: “jaj majd meg fog szűnni a metró miatt a villamos, akkor inkább ne is építsünk metrót“), akkor is maradnak kétségek bőven a kihasználtsággal kapcsolatban.

Az U1-es vonalon egyébként most éppen felújítás van, a kieső szakaszt a 66-os és a 68-as metrópótló villamos pótolja.

Ha már szóba került a metró, akkor most következzen pár metrós kép. Igaz ez nem az U1-es, hanem az U4-es, a helyszín a Friedensbrücke megálló. Még korábban csináltam itt hasonló képet U11-essel, most itt van V-vel.

Egy U a másik irányba. A képen jól látszik az a két rámpa, amiken az U6-oshoz (amit a szakasz átadásakor persze még nem így hívtak*) vezető vágányok futottak.

*: ezek a vágányok még jóval az U6-os elindulása előtt a Stadtbahn hálózathoz épültek 1901-ben, de az 1989-es Stadtbahn – U6 átállás után egy rövid ideig még volt itt forgalom. A szakaszt 1991-ben számolták fel, a viaduktok egy részén azóta járda/bicikliút létesült.

A 3-as ULF a metróállomás névadóján, a Friedensbrücke-n.

A 702-es B1-es a Friedensbrücke-től nem túl messzi Am Tabor megállónál.

A következő helyszín Stammersdorf. Ide alapesetben a 31-es jár ki, bizonyos időszakokban “besegít” még a 30-as viszonylat is. Ez utóbbi nem a Schottenring-hez, hanem csak Floridsdorf-ig megy.

Pótos E1-es a Brünner Straße-n.

Ha a WLB-vel kezdtem, akkor azzal is fejezem be. Itt egy 400-as és egy 100-as kocsiból álló vonat érkezik kedvenc vasútállomásomhoz, Meidling-hez. A két eltérő típus csatolására azért van szükség, hogy (majdnem) minden vonatban legyen alacsonypadlós rész.

Egy ugyanilyen “vegyesvonat” hagyja el a Schöpfwerk megállót.