Az első Alstom forgalomba állításával belátható  időn belülre került a már évek óta levegőben lógó selejtezés a 2-es metró kocsijainál. A most üzemelő szerelvények már bőven kiszolgálták az idejüket, az utóbbi években sajnos a legtöbbször a különböző meghibásodások (“füstölések“) kapcsán került be a hírekbe a metró, így már nagyon is időszerű volt az öreg kocsik cseréje.

Az utóbbi időben már volt több selejtezés is (többek közt az egyedi utasterű 200-as is szét lett már vágva), az olyan kocsikat, amelyek üzemben tartására nagyobb összeget kellene fordítani (pl. új fővizsga), azokat érthető okokból inkább selejtezik. A jelenlegi verzió szerint azért az orosz kocsikból meghagynak párat, ezek tartalékként fognak majd funkcionálni.

A két vízipók csak a 2-es metrótól búcsúzik, mivel ők majd a 3-ason fogják folytatni. A próbapályán (ugyanúgy, ahogy a vonal teljes hosszában) láthatók az új vonatvezető rendszerhez telepített balízok. Ezeken a pontokon lesz majd lehetőség a vont és a pálya oldali rendszer kommunikációjára. Az új rendszerben azonban az elsődleges kommunikációs csatorna egy rádiós hálózat lesz, a balízoknál történő adatátvitel csak kiegészíti ezt.

Ez az Ev viszont nem fogja elkerülni a selejtezést. Ha az ember a 2-es metró vonalán jár, egyre többet igyekszik fotózni ezeket a kocsikat, hiszen rövidesen végleg eltűnik majd ez a típus. Ezek a kocsik 1970 és ’72 között álltak forgalomba (a prototípus vonat első négy kocsija pedig ’69-ben, de ez egy ideje már nem jár), azaz most már a legfiatalabb kocsik is elérik a negyven évet.

Nem tudom, hogy menyire van értelme találgatni, de vélhetően a Barbikból tesznek majd el tartaléknak, hiszen -relatíve- még mindig ezek a legjobb állapotú kocsik.

A hármas metróról kölcsönkapott Ev3-asokat is rövidesen vissza lehet majd adni, ha kellő számú Alstom forgalomba áll. Hogy azután mi lesz a sorsuk az még a jövő zenéje, mivel ugye lehetett olyanról hallani, hogy az Alstom a késedelmes szállítás fejében kötbérként a 3-as vonalra is szállítana vonatokat. Ha ez valóban megvalósul, akkor a 3-as is lehetőség lesz egy halom Ev3-as kivonására.

A 2-es vonal Ev3-asai valamivel fiatalabbak, ők “csak” 37 évesek.

Az előző vonat elhaladása után nem sokkal újra zaj hallatszott az alagút kijárta felől. Ez az üzemi menet a Kőér utcai kocsiszínből jöhetett, a hat kocsi Ev3-as szerelvény mögé egy 81-es középkocsit (81-714) kapcsoltak. A vonat már itt áttér a próbapályára, hogy az Örs 3. vágányára érkezhessen, majd onnan visszatolhasson a kocsiszínbe.

Legyen egy videó is az öreg vonatokról. Itt éppen a Keletihez érkezik meg az egyik “Barbimetró”.

És akik átveszik az “uralmat” …

És ami miatt alapvetően kimentem a Pillangó utcához: az elsőként forgalomba álló 415-419 -es vonat halad az Örs felé. Most még újdonság, fél év múlva nagy valószínűséggel már az orosz kocsik fognak ritkaság számba menni.

Itt pedig már próbázik a következő vonat. Ez a próbavonat az Astoriánál lett levideózva.