Elektromos buszok Bécsben

Nem, nem indul új sorozat, ami a valóságban nem létező, Photoshop által kreált járművekről szólna. Ha az ember a Schwarzenbergplatzon jár, akkor valóban az alábbi -valljuk be nem túl szokványos- látvány fogadja.

De akkor nézzük, hogy mit is látunk: a WL tavaly októberben mutatta be az első elektromos hajtású midibuszát, az új járművek a 2A és a 3A vonalakon váltják a jelenleg ott közlekedő Kutsenits buszokat. Az elektromos buszok sarkalatos pontja (nem meglepő módon) az akkumulátor: a két töltés között megtett út szempontjából a lehető legtöbb akkumulátor az optimális, de ugyanakkor ezek az utastérből vesznek el hasznos terülteteket, és a súlyuk sem elhanyagolandó. Gondoljunk csak a Pesten tesztel akkumulátoros buszra… Az olasz Rampini és a Siemens (az utóbbi szállítja a hajtásrendszert) által gyártott buszok esetében ezt a problémát úgy oldották meg, hogy kevesebb akkumulátor építenek be, ellenben megteremtik a napközbeni töltés lehetőségét. Erre a legjobbnak a fent látható megoldást látták: a busz előbb beparkol az erre a célra kihúzott vezetékdarab alá, majd pedig a vasúti járművek szedőihez hasonló szerkezettel éri el a vezetéket, és kezdődhet a töltés.

A speciális szedő közelebbről. A végállomáson csak úgynevezett gyorstöltést hajtanak végre, ami körülbelül 15 percet vesz igénybe, a “normális” töltés a garázsban történik. A buszok fékezéskor természetesen visszatáplálnak, ezzel körülbelül 20% -os energiamegtakarítás érhető el.

Még egy közeli kép. Jelenleg a tervezett 12 darabból 3 busz van állományban, amik egyelőre vegyesen járnak a Kutsenits buszokkal.

1 kommentar

  1. Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy mikor kerülnek fel újabb postok az oldalra? Élvezettel olvasom őket! :)

Vélemény, hozzászólás?

Email cím nem lesz megjelenítve.

*