A Depot für Kommunalverkehr a berlini Deutsches Technikmuseum része, ez az a csarnok rejti a tömegközlekedési szekció kincseit.  A hely sajnos csak időszakosan látogatható, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a szeptemberi hétvégéken megnyitják  nyilvánosság előtt.

A csarnok bejáratánál ez az 1964-es évjáratú Büssing busz fogadta az érdeklődőket. A Büssing AG 1903 és 1971 között létezett önálló vállalatként, fő profilja a buszok és teherautók gyártása volt. A gyárat 1971-ben az MAN vásárolta fel.

Egy kis ugrás az időben: az annak idején “a jövő tömegközlekedési eszköze”-ként beharangozott mágneses lebegtetésű M-Bahn egyik kísérleti kocsija. Az M-Bahn első (és egyetlen) vonalát Nyugat-Berlin területén építették fel, az 1,6 km hosszú vonal  Gleisdreieck  és a Kemperplatz között húzódott. A két végállomáson kívül volt még egy közbenső megállója is, Bernburger Straße néven.  1983-ban, amikor az építkezés kezdődött a Gleisdreieck metróállomás alsó szintje kihasználatlanul állt, így itt alakították ki az M-Bahn végállomását. Az M-Bahn azonban nem volt túl hosszú életű, Kelet- és Nyugat-Berlin újraegyesítse után nem sokkal újra a teljes hosszában közlekedett a Gleisdreieck alsó szintjét használó U2-es metró, így az M-Bahn-t megszüntették, a pályát pedig lebontották. A berlini M-Bahn megépítése előtt már létezett egy tesztpálya Braunschweigban, itt használták a képen látható kocsit is.

Műszaki részletek. Ismerős valahonnan? És ha a “zu” (zár) feliratot cirill betűs feliratra cseréljük?

Nos, erről a kocsiról van szó. Ő az 1929-30-ban gyártott C2-es sorozat egyik megmaradt tagja. Városi legendák szerint az orosz mérnökök alaposan megnézték maguknak többek közt a berlini metróüzemet is, mielőtt elkezdték volna a saját metróüzemeik építését. Ami viszont tényszerű adat, hogy a második világháború után háborús jóvátételként a 144 darabos szériából 120 kocsit át kellett adni a Szovjetuniónak, ahol V típusként állították forgalomba őket. Ezek a kocsik először Moszkvába kerültek, majd egyes példányokat továbbadtak Szentpétervárra, Bakuba, illetve Tbiliszibe.

A C2-es belső tere. Ez a kocsi múzeumi példány, de létezik egy kétkocsis nosztalgiavonat is, amellyel többé-kevésbé rendszeresen szerveznek nosztalgiameneteket.

Ez pedig a vezetőállás. A kezelőszervek nincsenek túlbonyolítva, az ablak mellett látható a légfékszelep, előtte pedig az NDK-ban gyártott HÉV kocsikból ismert működési elvet követő kontroller. A vezetőülés gyanánt berakott ülőalkalmatosság nem tűnik túl kényelmesnek, érdekes lehetett egy egész szolgálatot ezen lehúzni…

Egy másik metrókocsi, egy B1-es. Ezt a típust 1924 és ’26 között gyártották a szélesprofilú hálózatra. A homlokfal sajátos kialakítása miatt a B1-esek a a “Tunneleule”, azaz az “alagútbagoly” becenevet kapták.

Egy kép a kis- és a nagyprofilú metrókocsik szélessége közötti különbség szemléltetésére.

Korabeli utastájékoztatás: egy tárolóban a különböző iránytáblák egymással párhuzamosan voltak sínekbe elhelyezve, a személyzet pedig mindig kihúzta a következő vonat irányának megfelelő táblát a többi közül. A háttérben pedig a Kaiserdamm állomás egy régi táblája.

Az S-Bahn és a vasúti hálózat térképe a fallal és a határ két oldalán elvágott vonalak tömkelegével.

Nézzünk néhány villamost is! Nyugat-Berlinben a fal felépülése után teljesen felszámolták a villamosközlekedést, az utolsó vonal az 55-ös volt, amelyet 1967. október 2-án zártak be. A vonalon végighaladó utolsó villamos a 3556-os és a fotón látható 3566-os kocsikból összeállított vonat volt. Az újraegyesítés óta egyébként visszatért a villamos Nyugat-Berlinbe, de ez csak néhány átvezetett vonalat jelent.

Egy másik Nyugat-berlini villamostípus, a TF50-es. A típust 1951-ben gyártották, készült hozzá pótkocsi is B50-es típusként. A Nyugat-berlini villamosvonalak fokozatos felszámolása miatt 1966-ban a TF50-esek is eltűnten a város utcáiról, a kocsik többségét elbontották.

Az utolsó kép témája nem nagyon köthető Berlinhez, de gépészeti szempontból igazi kuriózum: a wuppertali függővasút (Schwebebahn) egyik kocsijának felfüggesztő-szerkezete. A szerkezet felső részén, a kerekek között a vonótatamotor, a bal alsó sarokban pedig az áramszedőpapucs látható.