Nem, itt most nem az osztrák vasút legújabb reklámos járműveiről lesz szó, hanem a cseh vasút egyik új szolgáltatása lesz a téma. Nyár eleje óta vesznek részt a forgalomban a cseh vasút új Siemens Viaggio, közismertebb nevükön Railjet vonatai. Mindez úgy valósulhatott meg, hogy az osztrák vasút végül nem hívta le az újabb Railjet szerelvényekre vonatkozó opciót a Siemenstől, és ezen szerelvények egy résztét megvásárolta a ČD. Az új vonatok az eredeti tervek szerint Ausztria és Németország között jártak volna, útjuk során értelemszerűen áthaladva Csehországon. A DB-vel lefolytatott huzakodások miatt végül csak Ausztria és Csehország vesz részt a projektben, a kék vonatok a Bécsújhely és Prága között közlekedő EC-k egy részén váltják a klasszikus mozdonyos szerelvényeket.
Railjet ott, ahol már korábban sem számított ritkaságnak: Wien-Meidling állomáson járunk, a Bécsújhelyről Prágába tartó EC néhány perces várakozás után már indul is tovább a főpályaudvar felé.
A brnói főpályaudvar jellegzetes hídjánál ezennel nem a híd alatt áthaladó Tatra villamosok szolgáltatták a témát…
Ugyanez a vonat. Némi futás után a peronról is meg lett örökítve :)
És egy Prága felé tartó “kollégája”. Alapvetően ugyanarról a konstrukcióról van szó, mint az osztrák Railjet esetében, de van pár apróbb különbség is: a különböző prémium kategóriás helyek rovására több, sima másodosztályú helyet (azaz hát mit is beszélek, hiszen ez az economy elnevezésű szolgáltatási szint kéremszépen…) alakítottak ki, és megteremtették a bringaszállítás lehetőségét is. A vonóerőt az ÖBB-től bérelt 1216-osok biztosítják. Ebben a viszonylatban ki is használják az ezekben a többáramnemű gépekben rejlő lehetőségeket: az osztrák részen 15kV-os 16 2/3 Hz-es válóáram van felsővezetékben, majd Brno környékén a nálunk is használatos 25kV 50Hz-ről kell üzemelni, de Brnóból továbbhaladva viszonylag hamar elér a vonat a prágai vonal azon részére, amit már 3000V egyenárammal villamosítottak.
Ugyanő a brnói főpályaudvar nemrég felújított váltókörzetén. Az itt közlekedő “sima” EC-k sem mondhatók egyáltalán rossznak, a Railjetek megjelenése csak tovább növelte azt a szolgáltatási színvonalat, ami már eddig is egy reális alternatíva tudott lenni sokak számára.
Vélemény, hozzászólás?