A mai posztban Katowice villamosairól fogok képeket mutatni. A címben szándékosan nem katowicei villamoshálózatot írtam, ugyanis az itt járó villamosok a Sziléziában kiépített hatalmas villamoshálózat (~200km) részét képezik. A Katowice környékén található iparvidék kisebb-nagyobb városai egymáshoz viszonylag közel helyezkednek el, így egy “interurbán” hálózat épült ki, a korábban már létező különálló üzemek integrálásával, és új vonalak építésével. Az egyes városok sok esetben összeérnek, de vannak a hálózaton “városközi ” szakaszok is.

Jó térképet sajnos nemigen sikerült találni a neten. Ezen a térképen láthatók a megállók nevei, és az egyes vonalak, de a rajtuk járó viszonylatok már nem aktuálisak. Itt a hálózat által érintett városok látszódnak jól, de a vonalhálózat azt hiszem már szintén nem aktuális, ezen pedig jók a viszonylatok, de nem nagyon láthatók a megállók nevei. Tudom, hogy kicsit abszurd így összelegózni az infókat, de tényleg nem találtam vektorgrafikus és lehetőleg aktuális állapotot tartalmazó térképet.

Ahogy az előbb már említettem, most ennek a hálózatnak a katowicei részét nézzük meg.

Katowice főtere (a hivatalos nevén Rynek, azaz piactér) és a belváros egyáltalán nem úgy fest, mit egy iparváros központi tere. Persze vannak lerobbant városrészek Katowicében is, de ez a környék szépen rendben van tartva. A képen a lengyel városok Tatra T3-asa, a Konstal 105N típus. Ahogyan a T3-asnak is millió altípusa létezik, így a 105N sem egy egységes sorozat: a képen levő villamos igazából nem is egy 105N, hanem annak a ’90-es évek elején gyártott kétoldali ajtós változata, a 111N. Amit később felújítottak.

 Az előbbi tátrás hasonlat mögött azért rejlik némi valóság is: a lengyel villamosipar annak idején a Tatra gyártól vásárolt két T1-es erőteljes tanulmányozása után kezdte meg annak a típuscsaládnak a kifejlesztését, ahova lengyel városokra jellemző 105N is tartozik. Csehországban pedig ugyebár a T1-es egyik utódtípusa a T3-as. De erről majd kicsit később írok még.

Egy körülbelül 10 évvel később (2003) gyártott jármű: egy Alstom Citadis.

Ez pedig a lengyel Pesa cég egyterű alacsonypadlósa. Jelenleg ezek a legkorszerűbb villamosok a hálózaton: az első 2013-ban, a többi ’14-ben állt forgalomba.

A Konstal villamosokat az évek során többféle műszaki tartalommal is korszerűsítették. Ez itt egy 105N-AC. A különböző korszerűsítéseknél mindenekelőtt az akcelerátort cserélik ki teljesítményelektronikára, de az utastér és a vezetőállás is megújul. Illetve adott esetben a homlokfalat is teljesen kicserélik, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Ebből a szempontból elég vegyes a flotta, a felújított kocsik (valószínűleg az éppen rendelkezésre álló pénz függvényében) a legkülönbözőbb tartalommal jöttek ki a műhelyből: létezik például új utasteres szaggatós, régi utasteres és szaggatós, új utasteres de akcelerátoros verzió. És még ki tudja hány variáns.

Egy Citadis. Itt, a belvárosban teljesen rendben vannak a vágányok, de a hálózat más részein nagyon durva pályaállapotok vannak. Az alacsonypadlósok műszaki tartalmának specifikálásánál valószínűleg az sem utolsó szempont errefelé, hogy lehetőleg bírja az olyan pályahibákat, amiken máshol kapásból tiltanák le a forgalmat…

Az előbb már utaltam a lengyel villamosgyártás egy korábbi szakaszára, most ezt a vonalat folytatnám: a képen a ma már nosztalgiavillamosként létező egyik Konstal 13N. Az 50-es években a Tatra gyár egy amerikai licencet megvásárolva kezdte fejlesztgetni a saját típusait, elsőként a T1-es típust. De erről már írtam a csehországi villamosok kapcsán. Viszont a történet idevágó része, hogy a Lengyelek szerették volna megvásárolni a T1-es terveit, azonban csak egy gyártásra alkalmatlan dokumentációt kaptak meg. Erre válaszul vásároltak (hivatalosan tesztelési célokkal) két darab Tatra T1-est, amelyeket teljesen szétszereltek. Egy kis idő múlva pedig megjelent az itt látható Konstal 13N típus…

Nem pontosan olyan, mint a T1-es, de azért nehéz lenne letagadni a hasonlóságot…

Ugyanez a kocsi hátulról.

A főtér egy másik része egy felújított Konstallal.

A szocreál házak elé igazából az ilyen régi vágású Konstal illik. Ez is egy korszerűsített kocsi (105Na), de itt maradt a régi homlokfal, csak a hajtás újult meg.

Az előző térről induló sétálóutca pályaudvar előtt része Pesa-val…

… és korszerűsített Konstallal.

Egy másik ilyen villamos Katowice külvárosában (brynow-i vonal).

De vissza a már látott sétálóutcába…

Az utca végén levő körforgalomban a villamosvágányok is körbe vannak vezetve. Több vonal is itt végállomásozik, ezek ebben a körforgalomban fordulnak vissza a belváros felé.

A már látott beállítás, ezennel egy részben megújult homlokfalas 105Na-val. Ugyanebből a típusból az egyik korábbi képen olyat láttunk, ahol teljesen megmaradt a régi homlokfal. Nem mondom, hogy teljes az összevisszaság, de tényleg elég véletlenszerű, hogy egy-egy felújításnál mihez és milyen mértékben nyúlnak hozzá.

Ez is egy 105Na. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, ez a villamos eredetileg Krakkóban járt, a sziléziai villamosüzem 2006-ben vette meg.

Az egyik oktatókocsi is le lett fotózva ebben a körforgalomban. Ezt is Krakkóból vásárolták használtan, de itt megmaradt az ottani kék fényezés.

A Citadis-ok legalább egységes sorozatot alkotnak. Leszámítva persze azt, hogy kb. minden kocsi másmilyen reklámot hordoz magán.

Amúgy Katowice keleti részén járunk, a Sosnowiec-be és a Mysłowice-be vezető vonalak közös szakaszán.

Pár megállóval odébb pedig kezdődik a környékre jellemző ipari övezet. Ez a korszerűsített verzió pedig a 105N-2K.

Egy 105N-AC páros ugyanitt. Errefelé is ki vannak jelölve külön vezér- és hátsó kocsik. Az utóbbi járművek vezetőállása elég rendesen szét van szedve, azokat már csak távvezérléssel lehet működésre bírni. Ennél a felújításnál pedig készültek olyan kocsik is, amikbe már eleve nem is került vissza a vezetőállás.

De nagyobb vasak is járnak erre. Mivel egy iparvidékről van szó, nem meglepő a sűrű vasúthálózat, amely viszonylag nagy vonatforgalmat bonyolít le.

A Konstal villamosok felújítása és az új villamosok beszerzése mellett a harmadik lehetőség új(abb) járművek beszerzésére a Nyugat-európai városok “levett” járműveinek megvásárlása. Ezek a Duewag P kocsik előző életükben Frankfurt am Main-ban jártak. Bár itt (a budapesti TW6000-esekhez hasonlóan) villamoskocsiként használják őket, de ezek valójában Stadtbahn járművek. Mondjuk az ennek köszönhető robusztusabb felépítés pont jól jön az itteni viszonyokhoz…

A Sosnowiec-be és a Myslovice-be vezető vonalak elágazása után az utóbbin egy ilyen aluljárón bújnak át a villamosok a szomszédos vasútvonal alatt.

Új…

… illetve “classic” Konstallal is kell fotó.

És ezzel el is érkeztünk Katowice határához. A sínek persze nem érnek véget itt, a későbbiekben megnézzük majd a Katowicétől nyugatra és keletre eső területeket is.

Folytatás: Szilézia: Katowicétől nyugatra