Előzmény: Vegyes képek Katowicéből
A nyári lengyelországi kirándulásomról már írtam sokat az előzőleg, de még mindig maradtak publikálatlan közlekedéses képek “a csőben”. Eddig Katowicét és a sziléziai hálózatot néztük meg, most ellátogatunk a Katowicétól kb. 60 kilométerre fekvő Częstochowába.
A beszámolót most kivételesen buszokkal fogom kezdeni. Persze nem emiatt a Citaro miatt, hanem…
Hanem a 280-as Ikarusok miatt, amikből nagyobb mennyiség üzemel még a városban. Írtam már korábban is, hogy mi ezekért kevésbé tudunk lelkesedni, de a legtöbb környékbeli országban ez már egy ideje erősen nosztalgia. Lengyelországban mondjuk pont nem. Bár az más kérdés, hogy onnan meg ide jönnek a közlekedésmániások az Ikarusok miatt.. :)
Ez most nem egy tetszőlegesen kiválasztott magyar középváros közelmúltban felújított főtere, amin áthajt a “menetrend szerinti járat” útirányjelzéssel rendelkező helyijárat.
De most térjünk át a villamosokra: gondolom nem fog óriási meglepetést okozni, hogy ebben a városban is ugyanazok a Konstal 105Na-k járnak, amik az összes lengyel villamosüzem kötelékében megtalálhatók. A hálózat amúgy nem túl nagy, egy észak-déli orientáltságú vonal halad át a városon, amely délen két ágra ágazik szét. Ezen “osztozik” három viszonylat, amelyekből az egyik egy betétjárat.
Klasszikus 105Na trakció a hálózat északi részén. A 600V-os nagyfeszültség ezeken a villamosokon sincs átvíve a két kocsi között, így a T3-as Tátrákhoz hasonlóan egy többkocsis egységnél minden kocsi áramszedője fent van, és mindegyik saját magát látja el árammal.
Persze ebben a városban is vannak újabb járművek: a Konstal villamosok mellett a Pesa gyár Twist nevű villamosai járnak a hálózaton. Ez a sorozat 2006 óta van gyártásban, a lengyel városokon kívül Moszkvába és Kijevbe is sikerült eladnia a lengyel gyártónak a típusból.
Belátom, és elismerem, hogy haladni kell a korral, de ez a beállítás így mégiscsak jobban tetszik, mint az előző :) Ebben a városban nem voltak olyan korszerűsítések, amilyenekről a sziléziai üzem kapcsán írtam. A Konstalok tudtommal kivétel nélkül olyan akcelerátorral rendelkeznek, amely licencét anno megvette a cseh Tatra gyár Amerikából, majd pedig a “tesztelési célokra” megvett két Tatra T1-esen keresztül eljutott a lengyel Konstal gyár szakembereihez is.
Egy újabb Ikarus az előző képek helyszínétől nem messze.
Ez biztosan nem lesz díjnyertes kép sehol, de a téma miatt mégis ide kívánkozik: Trilex hidas műhelykocsi, amelyet egy 280-asból építettek át. A képen nem látszódik, de a rajta dolgozó műszakosok éppen egy lerobbant 280-asba próbáltak életet lehelni… Később még láttuk többször is a városban; amíg még üzemben lesznek az Ikarusok, egészen biztos lesz ennek a kocsinak is sok munkája :)
Egy újabb Konstal-egység a belváros északi peremén. A vágányok Częstochowában sincsenek túl jó állapotban, de olyan szintű pályahibákat azért nem lehet látni, mint amik a sziléziai hálózaton vannak. Persze itt is szépen dülöngélt jobbra-balra a két kocsi…
A főpályaudvarhoz tartozó fűtőház egy mocsaras terület mellett van; a vízhez közeli vágányokon a balesetes és/vagy selejtezett járműveket tárolják. Annyira nem vidám látvány sajnos.
Ezen a képen már látszódik pár aktív jármű is. Nagyrészt az EN57-es sorozat eredeti, vagy valamilyen formában átépült változatával vannak tele a vágányok, de látni újabb járművet is.
Innen nem messze található az 1-es déli végállomása, a végállomás előtt egy erdős részen halad át a pálya. És persze ez a beállítás is csatolt Konstallal az igazi :) Bár akkor nem is járt erre más, mert az összes Pesa a 3-ason járt.
A főpályaudvarral szomszédos teherpályaudvar depójába érkezik a Koleje Śląskie egyik felújított EN57-ese. Talán írtam már róla, hogy Lengyelországban a helyi közlekedés szét van szedve regionális szolgáltatókra. Ide Katowicéból érkeztünk helyi vonattal, ezt az előbb említett Koleje Śląskie működteti, de innen tovább északra már a Łódź városhoz köthető Łódzka Kolej Aglomeracyjna szolgáltat. Természetesen a saját tarifarendszerével, automatáival, jegyeivel. A képet tovább lehet árnyalni akkor, ha az ember távolsági vonattal utazik. Azokat ugyanis országosan a PKP Intercity működteti, és neki szintén megvan a saját tarifarendszere, pénztárai, automatái stb… Otthonról ismerős klisék egy másik Kelet-európai ország előadásában… :)
Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de a regionális (zónázó) vonat, mint olyan nem létezik. Lehet utazni a csak pár helyen megálló PKP Intercity vonataival, ami drágább. Van a helyi operátor személyvonata, ami árban jó, de mivel mindenhol megáll, meglehetősen lassú. És ezen a ponton jön be az, hogy az utasnak előbb-utóbb elege lesz az egészből, és valamelyik magán buszos cég szolgáltatásait veszi igénybe. A Krakkó-Katowice viszonylaton a helyi személyvonat áráért lehet utazni 15 perces követéssel közlekedő autópályás buszokon. Ezeket két cég működteti, de kölcsönösen elfogadják egymás jegyeit. Talán nem is kell leírnom, hogy időben kedvezőbb, mint a vasút.
Szót érdemel még a háttérben látható gurításjelző: ilyen, lámpasoros kivitelűt Magyarországon már csak a záhonyi átrakókörzetben használnak, az összes többi gurítódombon már lecserélték őket.
Egy szépen rendben tartott térre érkezik az igényesen kidekorált (értsd: nem összefirkált) Konstal egység.
Az oldal végén még mutatok egy képet a főpályaudvarról. Ha az előbb írtam a lengyel vasút negatív oldaláról, akkor most írok a pozitívról is: az állomást a közelmúltban újították fel, a képen is látszódik, hogy van normális magasságú peron, perontető, stb.. Ami nem látszik, hogy a felüljáróra is láthatóan vigyáznak, szó sincs olyan balkáni állapotokról, mint amiket Kökin lehet tapasztalni.
Vélemény, hozzászólás?