Az Elba völgye már az első alkalommal megfogott, amikor 2012-ben Prágát érintve Berlinbe utazva láttam a vonatból. A közelmúltban Prágából utaztam fel Bad Schandau-ba, ahol a Szász Svájc gyönyörű hegyei között némi kötöttpálya is megtalálható.

A címben említett Kirnitzschtalbahn egy erdei villamosvonal, amely Bad Schandau-ból szállítja a turistákat a Lichtenhainer vízesésig (Lichtenhainer Wasserfall). A jelenleg kicsit rövidebb, mint 8km hosszú, méteres nyomtávolságú vonalat pont 120 éve, 1898-ban nyitották meg.

Az elmúlt 120 évben történt egy s más a kisvasútnak is beillő villamosvonallal: a kocsiszín teljes leégésétől kezdve, a leromlott pálya miatti komolyabb sikláson át, a megáradt Elba által elmosott pályáig. Nem beszélve az átélt két világháborúról és az egyéb zűrös időszakokról. A ’60-es évek végén a városi rész utolsó néhány száz méterét felhagyták, akkor került a végállomás a mostani helyére. A ’80-as években pedig egy siklás után tervbe volt véve a teljes megszüntetés,  de a helyiek tiltakozása miatt végül letettek erről. Ekkor viszont már nem várhatott tovább a teljes felújítás, amelyet meg is ejtettek a ’80-as évek második felében.

A Kirnitzschtalbahn  vonatai tehát azóta is fel-le ingáznak Bad Schandau Kurpark és a Lichtenhainer Wasserfall között. A követés a nyári menetrendben 30 perces, az út 25 percig tart.

Egy háromkocsis Gotha szerelvény teker felfelé Bad Schandau külvárosában. Woltersdorf után ez a következő hely, ahol még menetrend szerinti forgalomban találkoztam ezekkel a régi kéttengelyesekkel. A harmadik hely Németországban, ahol még közlekednek ilyen Gotha kocsik, Naumburg.

A gothai gyárban gyártott motorkocsik az NDK városaira egykor jellemző T57-es típusba tartoznak. A T a motorkocsira (Triebwagen), az 57 pedig a kifejlesztés évére utal a típusjelben. A vonalon 5 ilyen motorkocsi dolgozik, ezek mind más városokból,  használtan kerültek a Kirnitzschtalbahn-ra, váltva a még régebbi kocsikat.

A pótkocsik megjelenése hasonló, mint a motorkocsiké, de ők egy kicsivel későbbi kor termékei: az előbb látott T57-esnél némileg modernebb, de az alapokat tekintve ugyanolyan T2-62-es motorkocsikhoz készültek, B2-62 néven.

Ezek a kocsik az NDK villamosgyártásának a végső korszakát képviselik. Bár volt négytengelyes járműve is a gothai gyárnak, de a ’60-as években ennek ellenére még bőven tartott a már akkor sem korszerű kéttengelyes koncepció reszelgetése. A gothai gyáron kívül beszállt a gyártásba a berlini illetőségű schöneweidei járműjavító is, ami papíron felújításnak könyvelve gyártotta körülbelül ugyanezt. Egy kis nemzetközi kitekintés: nálunk ebben az időszakban javában gyártották az UV-kat, a Tatránál pedig eddigre túl voltak a T1-esen és a T2-esen, ekkor már a nagy sikerű T3-as gyártásával foglalkoztak. A kéttengelyesek történetének a KGST megállapodások vetettek véget, amelyek értelmében a Csehszlovákok gyárthattak villamost a szocialista blokkban. Egy átmeneti időszakban a Tatra gyár gyártotta ugyanezt T2D és B2D néven, nem sokkal később pedig beköszöntött a gömbölyű Tatra korszak a Kelet-Német villamosüzemeken is.

De vissza a képhez: az egyvágányú pálya végig a fenti formában, azaz az út szélén van vezetve. Németországban több ilyen hely is van (például a fent linkelt woltersdorfi villamosvonalon), ilyenkor az ellenkező oldalon jövő villamos elől az autóknak kell behúzódniuk az út közepére.

A felső végállomás a Kirnitzschtal nevű völgy egy hangulatos pontja, a Lichtenhainer Wasserfall. A motorkocsi itt leakad a vonatról, és a kitérőben körüljárja a két pótot.

Egy kép a másik oldalról is. Azt hiszem ide megérte elutazni, és nem csak a villamosok miatt!

A körüljáró motorkocsi a kitérő másik végénél.

A felső végállomás csonkavágányában ez a pótkocsi volt félreállítva. Az eredetileg oktatóvonat kocsijaként használt pót Jénából került ide a közelmúltban, a fényezése és a pályaszáma is a jénai még. A különböző német oldalak mind arról írnak, hogy át lesz alakítva, és a többi pótkocsival azonos külsővel forgalomba fog majd forgalombaállni. Egyelőre viszont nem a telepen, hanem a felső végállomáson áll, teljesen őrizetlenül. Arra tudok tippelni, hogy tartózkodónak használják. Így viszont teljesen szabadon hozzáférhető területen áll éjszakai is, a helyi hülyegyerekeknek nem kellett sokat kockáztatniuk, amikor “kezelésbe vették”…

Nem sokkal a felső végállomás alatt van ez a szakasz, ahol a szűk völgyben éppen csak elfér az út és a rajta vezetett villamospálya.

Az egyik pótkocsi belső tere. Ez értelemszerűen nem az eredeti állapot, Woltersdorfhoz hasonlóan itt is megpróbálják kihozni a lehető legnagyobb komfortot ezekből a régi járművekből. Az itt közlekedő villamosok abból a szempontból egyirányúak, hogy ajtók csak az egyik oldalon vannak. Viszont hurok helyett mindkét végállomáson körüljárás van, így a motorkocsiknak mindkét végükön kell vezetőállásnak lennie, a pótkocsiknál pedig szintén mind a két kocsivégen  szükség van csatlásra és féklámpára.

A vonal alsó szakaszán már szélesebb az a völgy, amiben a pálya halad. Ebben a környezetben az ember sokkal inkább várja a naponta háromszor felbukkanó,  “Menetrend szerinti járat” útirányba közlekedő Ikarust  közlekedési szövetség kötelékébe tartozó MAN vagy Mercedes buszt a villamos helyett… :)

A Kirnitzschtalbahnon két kitérő üzemel, az egyik a depónál, az itt látható pedig attól feljebb. Ellenmenet kizárás egyáltalán nincs. A ’70-es években volt egy ütközéssel végződő szembeközlekedés, azóta vonalbotos ellenmenet “biztosítás” van érvényben. Ez azt jelenti, hogy mindhárom szakaszra van egy-egy eltérő színű bot, és az haladhat be az egyvágányú szakaszra, akinél az ahhoz tartozó vonalbot van. A kitérőkben ezeket a vonalbotokat adják át egymásnak a járművezetők.

Ezzel képpel vissza is értünk a vonal alsó végéhez, Bad Schandauba. A motorkocsi LED kijelzője a bevezetőben említett 120 éves fennállást hirdeti.

Hasonló beállítás, de már körüljárás közben. Fentebb írtam, hogy egy rövid ideig a Tatra gyár is gyártotta ezeket a kocsikat. A motorkocsitól jobbra levő 26-os pályaszámú pótkocsi a többi itt közlekedő pótkocsitól eltérően nem a helyben gyártott B2-62, hanem egy cseh B2D. 1968-ban gyártották Prágában, eredetileg Halle számára. Onnan később Zwickauba került, majd pedig ide.

És ezzel el is érkeztünk az oldal végére. Az biztos, hogy nem mindennapi élmény utazni az erdei villamossal, arról nem is beszélve, hogy a Bad Schandau és úgy általában a Szász Svájc amúgy is gyönyörű.