Utoljára szeptemberben, a Tramwaytag kapcsán szerepeltek bécsi képek az oldalon, most a régebbi képeimből válogatok néhányat.

Mi mással is lehetne kezdeni a sorozatot, mint két szép U11-essel :) . A baloldali kép az Aderkaaer Straßen-él, a másik pedig a Reichsbrücke lehajtójáról készült.

További SGP metrókocsik a VIC előtt. A bécsi metrón (az U6-ost kivéve) folyamatos vonatbefolyásolás van kiépítve (Linienförmige Zugbeeinflussung – röviden LZB). Ez a rendszer lehetővé teszi az úgynevezett mozgóblokk rendszert, ami annyit jelent, hogy a vonatok nem a helyhezkötött jelzők szerint követik egymást, hanem a berendezés (sok más tényező mellett) “figyeli” az előttes vonat tartózkodási helyét, sebességét, és ez alapján szabályozza a hátsó vonat haladását.

Még mindig a VIC előtti szakasz, de most egy V-vel. Jobboldalt pedig egy “vegyes” WLB szerelvény a földalatti villamos, azaz az Ustraba rámpáján a Wiedner Hauptstraße-n.

Még egy kis metró, ezennel az U3-as ottaktring-i kihúzójában. A baloldali kép már egy másik kirándulás alkalmával lett elkövetve. A Joachimsthalerplatz-on található Ottakring kocsiszín a képen látható módon egy épület alsó szintjében kapott helyet.

Az említett tér az itt végállomásozó 46-ossal és a téren csak áthaladó 10-esel egy hideg téli napon.

Vissza a Duna “pesti oldalára”, azon belül a 31-es villamos Stammersdorf nevű végállomására. A végállomás mellett az itt végállomásozó (?) egykori helyiérdekű vasút emlékét őrző “közlekedési emlékpark”.

ULF a Brünner Straße-n, és a csak csúcsidőben közlekedő 30-as villamos a floridsdorf-i végállomáson.