Amint láthatod, volt egy “kisebb jellegű” átalakítás az oldalon. Az új rendszer nagy része már hibamentesen működik, de előforulhat, hogy egy még nem 100%-ban elkészült oldalra kerülsz.

De térjünk vissza (jobban mondva rá) az oldal témájára!

A képek egy nyár végi kirándulás alkalmával készültek. Az 1-es villamos pályáját akkoriban adták vissza a forgalomnak, így a kirándulás apropója is ez volt. Persze Szeged mindig előrukkol valami újdonsággal, így mindig van apropója a szegedi túráknak :)

Gondolom többen észrevették, hogy az előbbi képen a Benga 4-esre volt táblázva. Ha jól emlékszem, akkor egy ledöglött T6-ost helyettesített egy kör erejéig. A menetrendben így is keletkezett egy kisebb lyuk, a Benga mögött nem sokkal már ott volt a következő 4-es, így az elől haladó kocsit a Vám téren vissza is fordították.

Az átépítésből a rókusi hurok sem maradt ki. A felszállóhely átkerült a régi leszállóhely helyére (a plázával szembe), de megmaradt a korábban használt felszállóhely is, ami most feltételes megállóhelyként funkcionál.  A vágányhálózat túl sokat nem módosult (azaz maradtak a korábbi kerülési/félreállási lehetőségek). A jobboldali képen egy viszonylag friss KT4-as látható. Ha jól tudom, akkor ő potsdami illetőségű, és megmaradt benne az akcelerátoros vezérlés.

Az 1-es és a leendő 2-es villamos elágazása a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút találkozásánál. A villamossínek átépítése mellett a közutat is teljesen átépítették, a korábbi lámpás csomópont helyett egy többsávos körforgalom épült ide (meglehetősen összetett lámparendszerrel). A jobboldali kép pedig a makkosházi végállomáson készült. Már nem tudom, hogy mi miatt, de akkor épp a 8-as troli járt ide a 9-es helyett.  De nem is ez az érdekes, hanem az egyrészt az, hogy a 8-as troli most már nem csak a nevében troli, másrészt pedig, hogy nem a Dugonics térig, hanem a Klinikákig jár.

A 8-as troli újonnan átadott Dugonics tér – Klinikák szakaszát persze be kellett utazni, ezután pedig visszatértünk az Anna-kúthoz, itt lett lefotózva a baloldalt látható T6-os. Az 1-es villamos átépítésével felújítás nem állt le, a következő átépítendő szakasz a 3-as Dugonics tér – Fonógyári út szakasza.

Az oldal végére még egy újdonság: az SZKT új “vegyes tüzelésű” (a 600V mellett képes dízelüzemben is közlekedni) munkakocsija az Anna-kútnál.

Valószínűleg még sokszor el kell ide látogatnom, hogy minden egyes fejlesztésről/újdonságról tudjak fotókat mutatni. Nem beszéltem például a leendő 10-es troliról, vagy az azóta Pestet is megjárt ARC troliról (vele sikerült utazni, de értékelhető kép sajnos nem született róla). Az mindenesetre biztos, hogy Szegednek sikerült a legelfogadhatóbb színvonalú tömegközlekedési rendszert létrehoznia az országban.