Az előző poszthoz hasonlóan most is a pesti metró lesz a téma. Akkor Kökiről láttunk képeket, most nézzünk szét a 2-es metró felszíni szakaszán!

A két duplalámpás 81-es egyike még a “régi” Pillangó utcai megállóban. Ők ’91-ben érkeztek, a budapesti 81-es flotta (a vízipókokat nem számolva) utolsó darabjaiként. Jobboldat pedig egy Ev és egy Ev3-as ugyanitt. Az előbbi típus megmaradt kocsijai kivétel nélkül itt teljesítenek szolgálatot, az utóbbiból a 3-as vonal is kapott szép számmal.

Egy kép erejéig visszatérve Kökire: az egyik Ev oktatóvonatként, még a 2007-es metrófelújítás előtt.  De ennél sokkal érdekesebb a jobboldali kép:  az elsőnek érkezett Metropolis várakozik a kocsiszín kijáratánál. A próbafutások az Örs és a Pillangó utca közötti próbapályán zajlanak (már amikor…).

A Metropolis a menetrend szerinti vonatok által alapesetben nem használt harmadik vágányon. A projekt eddigi (botrányoktól egyáltalán nem mentes -és akkor nagyon enyhén fogalmaztam-) élete azt hiszem mindenki előtt ismert, ennek a részletezésétől inkább most eltekintenék. Pár szót viszont ejtenék a vonat felépítéséről: a teljes egészében átjárható ötrészes vonat két vezetőállással ellátott Mc típusú kocsiból, két hajtással rendelkező (M típusú) középkocsiból, és egy hajtás nélküli (T típusú) középkocsiból áll. Egy vonat összeállítása tehát: Mc-M-T-M-Mc. Az Mc és az M kocsik egymáshoz félállandó vonórúddal kapcsolódnak, a T kocsi és az M kocsik között önműködő kapcsolókészülék teremt kapcsolatot.

Az első vonat utolsó két kocsija érkezik a VJSZ-be. A többség ekkor talán még bizakodó volt az új típussal kapcsolatban… A szállítások egyébként kivétel nélkül közúton történtek, a szállítmányok (érthető okokból) éjszaka érkeztek meg a VJSZ-be.

Térjünk vissza a most közlekedő kocsikhoz (hiszen egy jó darabig még velük kell beérnünk).  Az első négy Ev-t  (100 – 103) még 1968-ban gyártották, velük folyt a próbafutás a metró már elkészült szakaszán. Ez a vonat a mai napig elüt a többi a sorozat többi tagjától: az utastérben több helyen találhatók fabetétek, valamint a burkolat sem mindenhol azonos a többi kocsiéval. Ezenkívül az egész vonat neonvilágítást kapott. Baloldalt ebből a négy kocsiból (+ a 104-es kocsiból) összeállított vonat, jobboldalt  pedig egy “sima” Ev látható.

Két délutáni kép a szokott megállóból: egy Ev/A és az egyik vízipók a jobb (azaz az Örs “felé menő”) vágányon. A két vízipók ’98-as gyártású, a BKV-hoz 2000-ben kerültek államadósság-törlesztésként. Műszakilag pár ponton eltérnek a többi 81-estől, ezért elektromosan nem csatolhatók velük. Ez majd akkor fog gondot okozni, ha átkerülnek a 3-asra, hiszen ott be kell majd sorozni egy-egy plusz kocsit a vonatokba.

A pesti metrón nem túl gyakoriak a külső reklámok a kocsikon, de időnként elő-elő fordul egy-egy ilyen vonat. A másik képen egy felújított Ev.