A MÁV hálózatán M44 néven futó típusból a HÉV-nél is megtalálható néhány darab. A ’60-as évek közepén összesen 7 Bobó került a HÉV állományába, a mozdonyok eredete egyrészt a Dunai Vasmű, másrészt pedig egy szőnyi iparvasút volt. A járművek a ráckevei vonal forgalmát látták el. A vonal villamosításakor az állomány nagyobbik része feleslegessé vált, a felesleges mozdonyok egy része a MÁV-hoz, a többi pedig különböző iparvasutakhoz került.
A BKV állományában jelenleg két Bobó található, ezenkívül egy harmadik Szentendrén van kiállítva. A két “aktív” gép feladata többnyire a különböző pályaépítésekkor az anyagvonatok mozgatása, illetve a kocsik mozgatása a különböző vonlak/műhelyek között. Az utóbbi kapcsán rendszeresen megfordulnak a pesti nagyvasúti hálózaton is.
Egy rendhagyó szállítás: a kocsitűz áldozatává vált 903-as kocsit félkész állapotban szállították a VJSZ-ből Cinkotára. A kocsi további felújítása az utóbbi helyen folytatódott. A baloldali kép a Pillangó utcai metrómegállóból, a jobboldali pedig az Örsön készült.
Várakozás a kijáratra az Örs harmadik vágányán. A menet a VJSZ-ből először elment Törökőrre (Kőbánya – teher), majd onnan a HÉV (személyvonatok által nem használt) összekötővágányán keresztül érte el az Örs Vezér terét. A jobboldali kép már egy másik szállítás alkalmával készült, akkor a HÉV megosztva járt az Örs és Cinkota, illetve Kerepes és Gödöllő között. Ennél a szállításnál Kerepesről kellett négy MXa-t eljuttatni Cinkotára.
A 735-ös rájár az “MXa – sorra”. A másik Bobó (733) később érkezett Cinkotáról, az egyből rájárt a szerelvény másik végére.
Vélemény, hozzászólás?