Ismét Credo teszt Budapesten

A budapestiek egy-egy alkalommal már megismerkedhettek a szóló és a csuklós Credo Citadellel, most ismét a Fővárosban tesztelik az említett típust, ezennel egymással párhuzamosan a szóló és a csuklós változatot. A mostani tesztkocsikon az előző tesztek tapasztalatai, valamint az utasok és a BKV munkatársainak észrevételei alapján módosítottak néhány ponton. Ami a műszaki tartalmat illeti: mind a két buszba Fiat motor került, a sebességváltó Allison illetve ZF gyártmányú.

A szóló kocsi a 22-esre, a csuklós pedig a 32-esre került, a buszok menetrendje elérhető a BKV oldalán

A csuklós kocsi a 32-es két végállomásán: az Árpád hídnál és az Örsön.

A csuklós kocsi utastere. A belső tér kialakítása legelső itt tesztelt Credo-hoz képest mindenképpen előrelépés, biztos lehetett volna még mit módosítani, de véleményem szerint ez a belső kialakítás elfogadhatónak mondható.

Kíváncsian várom, hogy végül milyen megoldás fog születni a Főváros egyre romló buszflottájának lecserélésére. Az évek folyamán jó néhány tesztbusz megjárta már Budapestet több-kevesebb sikerrel, végleges döntés azonban eddig még egyik típus és/vagy gyártó mellett sem volt. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve a korábban itt tesztelt ARC Ikarus buszok és a most tesztelendő Credok egyaránt elfogadható megoldást jelentenének  a probléma megoldására.

1 kommentar

  1. Szerintem a Credo érné meg a legjobban, mert az magyar gyártmány, és itt, Győrben e gyár első buszai is járnak, persze azóta mindig fejlesztenek, és eredménnyel jár ez a fejlesztés, egyre jobbak a buszok!

Vélemény, hozzászólás?

Email cím nem lesz megjelenítve.