Az Elba völgye már az első alkalommal megfogott, amikor 2012-ben Prágát érintve Berlinbe utazva láttam a vonatból. A közelmúltban Prágából utaztam fel Bad Schandau-ba, ahol a Szász Svájc gyönyörű hegyei között némi kötöttpálya is megtalálható.
A címben említett Kirnitzschtalbahn egy erdei villamosvonal, amely Bad Schandau-ból szállítja a turistákat a Lichtenhainer vízesésig (Lichtenhainer Wasserfall). A jelenleg kicsit rövidebb, mint 8km hosszú, méteres nyomtávolságú vonalat pont 120 éve, 1898-ban nyitották meg.
Az elmúlt 120 évben történt egy s más a kisvasútnak is beillő villamosvonallal: a kocsiszín teljes leégésétől kezdve, a leromlott pálya miatti komolyabb sikláson át, a megáradt Elba által elmosott pályáig. Nem beszélve az átélt két világháborúról és az egyéb zűrös időszakokról. A ’60-es évek végén a városi rész utolsó néhány száz méterét felhagyták, akkor került a végállomás a mostani helyére. A ’80-as években pedig egy siklás után tervbe volt véve a teljes megszüntetés, de a helyiek tiltakozása miatt végül letettek erről. Ekkor viszont már nem várhatott tovább a teljes felújítás, amelyet meg is ejtettek a ’80-as évek második felében.
A Kirnitzschtalbahn vonatai tehát azóta is fel-le ingáznak Bad Schandau Kurpark és a Lichtenhainer Wasserfall között. A követés a nyári menetrendben 30 perces, az út 25 percig tart.
Egy háromkocsis Gotha szerelvény teker felfelé Bad Schandau külvárosában. Woltersdorf után ez a következő hely, ahol még menetrend szerinti forgalomban találkoztam ezekkel a régi kéttengelyesekkel. A harmadik hely Németországban, ahol még közlekednek ilyen Gotha kocsik, Naumburg.
Tovább