Brno villamosairól körülbelül egy éve mutattam utoljára képeket. Idén nyáron csináltunk tavalyihoz hasonló kirándulást, ennek a kirándulásnak a képeit osztom most meg ebben a posztban.
Kifele szokás szerint a Jeszenszky EC-vel utaztunk. Érsekújvártól kezdve elég nagy tömeg volt, ami Pozsony után csak tovább nőtt. Írnám, hogy lehet meg kéne még pár kocsival támogatni, de a vonat már így is 9 kocsiból áll. Inkább talán a menetrendet lehetne valahogy átszerkeszteni. Azt mindenesetre nem bántuk meg, hogy vettünk helyjegyet (nem kötelező), nem lett volna jó Pozsonytól állva utazni.
Az időjárás eleinte nem volt valami jó, Pozsonyig végig köd volt, után viszont egyre jobb idő lett, amikor leszálltunk a brnói főpályaudvaron, akkor már a nap is sütött. Jegyvétel után meglőttük a “kötelező” fotókat a főpályaudvar előtt. A 4-es egy szakaszán ottjártunkkor éppen építkezés zajlott, emiatt a villamosok csak a Česká-ig jártak, ahova a vágányzár idejére egy kúszóváltót telepítettek. Emiatt viszont átmenetileg ezt a vonalat is KT8-assal adták. Tovább