Tagfelújítás

Képek a Fővárosból

A tavasz folyamán jó néhány dolog történt Budapesten, ezekből a képekből gyűjtöttem össze egy oldalra valót.

A közelmúlt egyik nagy eseménye az átépített Kossuth tér átadása volt. A tér teljes mértékben forgalomcsillapított terület lett, csak az engedéllyel rendelkezők haladhatnak itt át. És persze a villamosok. Később majd még visszatérünk ide.

Tovább

Nagytétény és környéke

Az előző bejegyzésben 30-as fővárosi részének átépítéséről írtam, most pedig mutatok pár képet az elkészült pályáról.

Nagytétény páratlan (Székesfehérvár felőli) vége. Amint már korában említettem, itt három vonatfogadó vágány épült. Az első kettő a két átmenő fővágány, a harmadik vágány pedig előztetésre illetve tárolásra szolgál. A képen jól látszik az előző bejegyzésben szintén említett nagysugarú kitérők egyike.

Tovább

A 30-as vonal átépítésének pillanatai

Lassan a végéhez közeledik a 30-as vonal budapesti és a Budapest-környéki részének átépítése (legalábbis, ami a pályát és az utasforgalmi infrastruktúrát illeti), ha minden jól megy, akkor a jövő héttől ismét használatba veszik Kelenföld és Tárnok között az “alsó pályát”. Nézzük hát meg, hogy mi történt az elmúlt valamivel több, mint egy évben!

Albertfalva, ahogy azt megszokhattuk. Az állomás három vonatfogadó vágánnyal rendelkezett, ebből az elsőt és a másodikat használták rendszeresen. A harmadik vonatfogadó vágányon és a negyediken csak nagyon ritkán volt forgalom. Az állomásnak mindössze annyi értelme volt, hogy az egyvágányú pályán plusz egy keresztezési helyet biztosítson.

Tovább

Bontják az Örsöt

Persze nem most, hanem még a 2007-es metrófelújítás idején…

Az alábbi képek öt éve, a 2007 nyarán készültek, amikor a 2-es metró átépítésének utolsó ütemeként megújult az Örs, a Pillangó utca és a Stadionok (jelenlegi nevén Puskás Ferenc Stadion).

Szeged, 2012 júniusában

Nem is tudom, hogy hány éve jártam úgy utoljára Szegeden, hogy mind a három villamosvonal a megszokott rend szerint üzemelt. A villamoshálózat (szinte teljes) felújítása majd a projekt csúcspontjának tekinthető hálózatbővítés (2-es villamos) miatt az utóbbi évek inkább a feltúrt utakról, pótlóbuszokról és egy halom terelt járatról szóltak, mintsem a normális működésről. A projekt kivitelezése azonban mostanra befejeződött, a 4-es egyvágányú szakaszát és a 3F önálló részét kivéve a teljes hálózat megújult, ezenfelül átadták a 2-es villamos önálló szakaszát is.

Ami a járműveket illeti: Potsdamból, Cottbusból majd ismét Potsdamból beszerzett KT4-esek forgalomba állításával, és a PESA villamosok érkezésével lehetővé vált a “birodalmi sínrombolók”, ismertebb nevükön a Bengálik végleges kivonása, ami annyira azért nem is baj.

A 8-10 éve látott “elfekvő” üzem (az úgy ahogy karbantartott 1-est a szóló T6-osok járták, a másik két vonalon a végletekig leromlott pályán zötyögtek a szintén nem éppen korszerű Bengálik) úgy látszik mára teljesen a múlté, de ezt nem hinném, hogy sok ember fogja sajnálni. Helyette az ország szerintem legjobb hálózatát sikerült kiépíteniük a Szegedieknek.

Az első képen rögtön az egyik új beszerzésű jármű, a 108-as PESA Swing. Belőlük összesen 9 darabot vásárolt Szeged, alapvetően a 2-es vonalon tevékenykednek (ha jól tudom, a jelenlegi menetrendben a 3-ason is van olyan indulás, amit PESA csinál). A helyszín a személypályaudvar előtti tér, ami szintén nem maradt ki az átépítésből: mind a vágányok, mind a tér teljes megújuláson esett át. Tovább

Ismét Kökiig jár a 3-as metró

Szombattól használatba vették Kökin a metróvégállomást, így  ismét a teljes vonalán közlekedik a 3-as metró. A végállomást még nyár elején zárták el az utasforgalom elől (üzemi menetek természetesen használták az állomást, hiszen a kocsiszínt másképp nem lehet elérni), mert a felújítás olyan szakaszhoz érkezett, hogy a forgalmat nem lehetett tovább fenntartani.

Az új állomás még messze nincs kész, de ezen az elkészültségi szinten már használatba lehetett venni. A kiszállítás már a menetirány szerinti jobb oldalon, azaz az új peronra történik, a középperont már csak a felszálló utasok használják. Ezzel megvalósult a BKV egyik régi (?) álma, hogy szétválasszák az induló és érkező utasokat. Régebben lehetett hallani, hogy a régi peron bal vágány felőli részén egy korlátot vagy üvegfalat építenek. Ennek némileg ellentmond, hogy azon az oldalon is ki van alakítva a biztonsági sáv. Tovább

Csinálják a pályát a Szent Gellért rakparton

A Szent Gellért rakparti pálya felújítása már régóta esedékes volt. A felújítás már többször is tervbe volt véve, de végül mégsem kezdődött el a pálya átépítése. Most végre sikerült nyélbe ütni a projektet, így elindulhatott a munka…

Egyelőre még csak a régi pálya bontása, illetve a közművekkel kapcsolatos munkálatok zajlanak. A villamosokat a 18-41V jelű busz pótolja, amely a Batthyány tér és Újbuda-központ (ex Bocskai út) között közlekedik. A 18-as villamos ez idő alatt két részletben: a Széll Kálmán tér és a Döbrentei tér illetve Újbuda-központ és a Savoya par között jár. A 19-es nem közlekedik, a 41-es pedig a Deák téren végállomásozik. Tovább