Tagmetró

Nyílt nap a prágai közlekedési vállalat főműhelyében

Előző rész: Villamosnap Prágában

Az előző részben a prágai tömegközlekedés 140 éves évfordulója alkalmából nyílt napot tartó Strašnice kocsiszínt néztük meg, ma pedig az ugyanezen alkalomból megnyitott főműhelyről lesz szó. A főműhely egy hatalmas területen elterülő komplexum. Itt végzik a villamosok, buszok, metrókocsik komolyabb javítási munkáit, de a telepnek van buszgarázs része, illetve az A jelű metróvonal járműtelepe is ez.

Kiállított buszok az egyik csarnok előtt, amelyben a buszok javítását és felújítását végzik.

Tovább

Közlekedéstörténet a föld alatt

A berlini metró egyike a kontinens legrégebbi földalatti vasútjainak, a német főváros utcái alatt több, mint száz éve zakatolnak a különféle járművek. Az eltelt évek, évtizedek során a hálózat persze rengeteget változott, aminek köszönhetően az állomások megjelenése is igencsak vegyes képet mutat. Most az U2-es vonal 1913-ban átadott Klosterstrasse nevű megállójában nézünk szét egy kicsit.

Ahogy az előbb említettem, az állomást 1913-ban adták át, a kisprofilú hálózat részeként (bár ekkor még nem volt ilyenfajta megkülönböztetés, hiszen a “széles” vonalak csak később épültek). Az akkori tervek szerint ez egy elágazóállomás lett volna, ahol a későbbiekben megépített, Frankfurter Allee-hoz vezető vonal ágazott volna ki a jelenleg U2 néven létező vonalból. Végül a terv ebben a formában nem valósult meg, a tervezett új vonal nem a kis profilú hálózat egy kiágazóvonalaként, hanem már szélesprofilú vonalként (U5) épült meg. A régi elképzelésekből mindössze annyi maradt, hogy az ’50-es években épült egy üzemi kapcsolat, ami az U5-ös alexanderplatzi végállomásával és az U8-assal köti össze az állomást. Ez a Klostertunnel. A széles és a normálprofilú hálózat között egyébként mindössze két helyen biztosított az átjárás, ezek közül az egyik itt, a másik pedig a Deutsche Oper megállónál található.

A megosztottság idején ez a terület Kelet-Berlinhez tartozott, a mai U2-es keletre és nyugatra szakadt részei külön-külön üzemeltek. Az állomás történetében a következő fontos esemény már a ’80-as évekre datálható: 1987-ben, Berlin alapításának 750-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekhez köthetően nagyszabású felújítási programot hirdetett meg az NDK vezetősége. Ennek keretében az állomásból egyfajta közlekedési múzeumot csináltak. A reklámtáblák helyére például 20, a berlini közlekedés fejlődését bemutató alkotás került.

Tovább

Villamosnap Bécsben

Bécsben most szombaton rendezték meg az idei Tramwaytag-ot. Bár a Tramwaytag szó tükörfordításban villamosnapot jelent, de az esemény mostanra sokkal inkább a helyi városi közlekedés napja, mintsem kizárólag a villamosüzemé (volt például olyan év is, amikor az egyik buszgarázs adott otthont az eseménynek). Persze ezzel semmi probléma nincs, különösen akkor, ha helyszín a Wiener Linien főműhelye. Ide az esemény időről időre visszatér, az előző itt rendezett Tramwaytag 5 éve, 2009-ben volt.

Az eseményre buszos és villamosos “ráhordás” is volt, ezen a képen az 1-es pályaszámú KSW indul a főműhely előtti végállomásról. A KSW rövidítés a Kriegsstraßenbahnwagen szóból ered, amit magyarul talán “háborús villamosnak” lehetne fordítani. A gyártás második világháború közben zajlott, Németország és Ausztria villamosüzemei mellet Lengyelország egyes városaiban is megtalálhatóak voltak ezek a kéttengelyes motorkocsik. Érdekesség, hogy a háború után a lengyel Konstal gyár a KSW-ből kiindulva épített saját villamosokat.

Tovább

Képek a Fővárosból

A tavasz folyamán jó néhány dolog történt Budapesten, ezekből a képekből gyűjtöttem össze egy oldalra valót.

A közelmúlt egyik nagy eseménye az átépített Kossuth tér átadása volt. A tér teljes mértékben forgalomcsillapított terület lett, csak az engedéllyel rendelkezők haladhatnak itt át. És persze a villamosok. Később majd még visszatérünk ide.

Tovább

Indul a 4-es metró…

Március 28-án, sok-sok év és botrány után átadták a főváros negyedik metróvonalát, a Keleti és Kelenföld között közlekedő M4-et. A  megnyitóünnepség után, 12 órától hivatalosan is elkezdte működését Budapest legújabb metróvonala. Az első napon rengetegen voltak kíváncsiak az új vonalra, az állomások és a vonatok tele voltak nézelődő, fényképező érdeklődőkkel.

Egyéb teendőim után “természetesen” én is a Keleti fele vettem az irányt…

Bécs, 2013 decemberében

Továbbra is maradva az osztrák főváros közlekedésénél: az év első posztjában nézzünk pár bécsi képet!

Az U4-esről rengeteg képet mutattam már, de most újabb helyekkel bővült a repertoár: ez a fotó a schönbrunni kastély előtti térről készült. A háttérben Hietzing, a környék stílusára jellemző épületekkel és nem utolsó sorban egy c5-ös pótkocsival :)

Tovább

Metró a semmibe

Sajnos a közelmúltban időhiány miatt (ismét) volt itt némi csend, most ezt töröm meg ezzel poszttal, melynek témája a meghosszabbított bécsi U2-es lesz.

A bécsi metróvonal-hosszabbítások az utóbbi időben szinte kizárólag ezt a vonalat érintették, ennek eredményeképpen először 2008-ban átadták a  Schottentor – Stadion szakaszt (az új pálya a Schottentortól kezdődik, nem a Schottenringtől), majd pedig 2010-ben a Stadion – Aspernstraße hosszabbítást. Mindkét hosszabbítás egy előre kitalált koncepció része volt már, ennek a harmadik és egyben befejező elemét adták át idén októberben. Ez a projekt az Aspernstraße – Seestadt szakaszt tartalmazta.

Idáig semmi különleges nincs a történetben, viszont Seestadt finoman szólva sem az a városrész, amilyet az ember alapesetben maga elé képzelne egy metróvégállomás kapcsán. Ebben az esetben egy még most kiépülő teljesen új, ha úgy tetszik, akkor a szó szoros értelmében zöldmezős beruházással épülő városrészről van szó. Az U2-es pedig ezt hivatott összekötni a belvárossal.

Ez az új városrész többnyire még csak tervek és különböző grafikák szintjén létezik, a metró pedig a szántóföldek feletti magasvezetésű pályán éri el a leendő központot.

Tovább