KategóriaNagyvasút

A varsói Stammstrecke

A közelmúltban eltöltöttem néhány napot a lengyel fővárosban, és -ahogy az lenni szokott- nem kerülték el a figyelmemet a közlekedési eszközök sem. Ez alkalommal a Varsó belvárosát átszelő vasútvonalról készült képeimből készítettem egy oldalt.

Érkezés a földalatti Warszawa Centralna állomásra a Budapestet Varsóval összekötő Báthory EC-vel. A lengyel EP09-es a cseh-lengyel határvárostól, Bohumín-tól hozza Varsóig a vonatot.

 

A városközpont alatt átvezető alagút történetét talán valahol az 1800-as évek végén lehet kezdeni. Ekkor merült fel először egy olyan vasútvonal ötlete, amely a város nyugati felén fekvő Bécsi pályaudvart (Dworzec Wiedeński) köti össze a terespoli vasútvonal végállomásával, ami a város keleti részén volt. A lengyel történelem ezekben az időkben ugyebár túlzottan is eseménydús volt, az építkezés csak  a lengyel függetlenség kikiáltása után indulhatott el. Ennek első elemeként lebontották a Bécsi pályaudvart, hogy megépíthessék a városközpont alatti, valamivel több, mint 1km hosszú alagutat. Ehhez az alagúthoz kapcsolódott keletről egy töltéseken és viaduktokon vezetett szakasz, majd pedig egy új híd a Visztula fölött. A nyugati oldalon pedig egy új vasútállomás épült nyolc átmenő vágánnyal, és további csonkavágányokkal. A vágányok fölé egy monumentális, reprezentatív épületet terveztek felhúzni. Ez utóbbi csak részben készült el, ugyanis időközben kitört a második világháború… A történet folytatása előtt egy gondolat erejéig még visszakanyarodok az időben: az alagutat 1933-ban adták át, de felsővezeték csak 1936-ban került a vágányok fölé.

Tovább

Átszállás Ústí nad Labemben

Ústí nad Labem egy kisváros Észak-Csehországban, nem messze a német határtól. Németország felé többször átutaztam már itt éjszakai vonatokkal, illetve egyszer nappal is, Bad Shandau felé. Augusztus végén egy átszállás miatt pedig végre le is szállhattam itt.

A városban régen járt villamos is, de azt sajnos 1970-ben megszüntették, közlekedési szempontból maradtak a buszok és a trolik. Meg persze a vasút… A főpályaudvar a néhány utcából álló óváros és a folyó között kapott helyet, mivel szűk helyen kellett felépíteni nem is túlzottan nagy: a közelmúltban átépült állomás mindössze öt átmenő vágánnyal, és egy nem túl sok mindenre használható csonkával rendelkezik. A város más részein vannak ennél nagyobb állomások is, a hosszabb időre tárolni kívánt vonatokkal általában továbbmennek ezek valamelyikére.

A képen látható vonat majd a későbbi úticélunk, Most felé indul tovább. Az utóbbi időben itt is megjelentek a Škoda motorvonatai, ami nyilván pozitív előrelépés. De azért nem bántam, hogy egy klasszikus cseh “kockamozdonyt” sikerült itt elkapni.

Tovább

Utolsó utáni utazás Žabotlammal

A cseh vasút Žabotlam (magyar fordításban “békapofa”) becenevű vonatairól írtam már itt, és itt. Amikor 2017-ben utaztam velük a prágai S41-en, akkor már lehetett tudni, hogy túl sok nincs nekik hátra. Akkor elkönyveltem magamban, hogy részemről ennyi volt a velük való utazás. Az ’50-es években megálmodott, és a ’60-as években legyártott járművek búcsúznak az utolsó bevetési helyüktől, az S41-estől. Idén májusban jött is a hír, hogy az ikonikus motorvonatokból már egyet sem ad ki forgalomba a cseh vasút…

De nem eszik olyan forrón a kását! Az elmúlt tíz évben Bécsben is folyamatosan elment az éppen aktuális leges-legutolsó E1-es az ottani hatoson, és Pesten sem lesz már többször Ganz a Körúton. Illetve de… Itt ugyanez a helyet: a leállított járművek után maradt űrt nem nagyon tudták mivel betölteni, az S41-en a legkülönbözőbb járművek fordultak meg a kivonás után. A régi motorvonatok hivatalos utolsó menetrend szerinti útja után után nem sokkal már arról volt szó, hogy a fent látható szerelvényen különböző javításokat végez a vasút, és ezt követően ez az egy vonat újra forgalombaáll majd. Így is lett, ahogyan a mellékelt ábra mutatja.

Tovább

ČD pillanatok

Az év első felében kétszer is elutaztam a cseh fővárosba. Ilyenkor a közlekedés iránt érdeklődő ember óhatatlanul lő pár képet, ha megfordul valamelyik vasútállomáson odakint. Arról az esetről nem beszélve, amikor az ember kifejezetten azért megy a vasútállomásra, hogy fotókat készítsen, ugyebár… :)

Ilyen “búvárlámpás” csehszlovák motorvonatot már régóta szerettem volna fotózni, ezt most júniusban sikerült is megejteni. A vonat a főpályaudvarról érkezik Praha-Vysočany állomásra, innen vág majd neki a kiágazó mellékvonalnak. Jó, ez igazából már nem a klasszikus “búvárlámpás”, hanem annak az utódtípusa, ami némileg visszafogottabb formatervezésű. És abból is a felújított változat. Ennek ellenére a formavilág azért azt hiszem tetszetős, de mindenképpen kellően egyedi.

Tovább

Rövid látogatás Bielsko-Biała-ban

2016 nyarán elég alaposan bejártam Krakkót és Katowice környékét, erről annak idején írtam is sokat. Ugyanennek a kirándulásnak volt az egyik állomása Bielsko-Biała, ahol szintén készült pár közlekedéses kép.

A lengyel Ikarusokat már említettem korábban, Bielsko-Biała utcáin is sikerült elkapni párat. Persze itt sem hagyománytiszteletből járnak még mindig ezek… Az más kérdés, hogy ebben legalább volt időalapú papiros és kártyás jegykezelő.

Tovább

Régi idők S-Bahn-ja

A prágai retró S-Bahn-ról már írtam korábban. A közelmúltban viszont ismét volt alkalmam utazni vele, mi több pár képet is lőttem, így most ismét ez következik. A témának azért is van némi aktualitása, mert a hírek szerint rövidesen az S41-esen is valamilyen korszerűbb járművel fog szolgáltatni a cseh vasút, ezzel végleg kiváltva a ’60-as évek Csehszlovákiáját idéző motorvonatokat.

Az egyik, még aktív 451-es hagyja el Holešovice állomást az észak-nyugati végállomás felé. A gyorsító motorvonat pneumatikus fokozatkapcsolóját messziről is jól hallani, de ez hozzátartozik ehhez az életérzéshez… :)

A hajtás nem nagyon van túlgondolva: az említett fokozatkapcsoló villamosok működéséhez hasonlóan ellenállásokat kapcsol a vontatómotorokkal sorosan, ezzel szabályozva a sebességet. Illetve villamosfék esetében értelemszerűen a fékerőt. Persze a ’60-as években -amikor ezeket tervezték-, ez  teljesen elfogadott technika volt, Nyugaton is. Ne felejtsük el, hogy Csehország ezen részén egyenáramot használ a vasút, ezért nincs szükség a nálunk használatos járműveknél alkalmazott transzformátoros megoldásra.

Tovább

Krakkó villamosai II. rész

Előzmény: Krakkó villamosai

A sokadik lengyel kirándulásról szóló oldalon továbbra is Krakkó lesz a téma, ahonnan még maradt egy oldalnyi publikálatlan képem.

Az előző oldalt ott fejeztem be, hogy E1-eseket mutattam a város északi részéből. Most ugyaninnen folytatom, továbbra is E1-esekkel a képeken.

Tovább