A bécsi városi közlekedési múzeum -vagy ahogy ők hívják: a Remise- elsősorban a villamosüzem múltját mutatja be. De találni néhány gyorsvasúti érdekességet is, most ezekről fog következni pár fotó, és némi magyarázat.

Aki olvasta a korábbi oldalaimat, annak nem lesz új információ, hogy az egyik kedvenc témám a bécsi metró. Ennek a történetéről írtam már  többször is, a lényeg, hogy az 1800-as 1900-as évek fordulóján elkezdték kiépíteni a mostani metró elődjének számító Stadtbahnt. Ez kezdetben a nagyvasúthoz tartozott, és gőzvontatású volt. Csak később, a ’20-as években villamosították.  Az egykori városi vasúti hálózat egy része még a villamosítás előtt teljesen integrálódott a nagyvasúti hálózatba. Ez a vonal sokáig kihasználatlan volt, majd jóval később ennek a helyén indult el a mostani S45-ös. A belvároson áthaladó vonal helyén a 70-es évek második felétől elkezdték kiépíteni az U4-es metrót. A harmadik vonal pedig a jelenlegi U6-os vonal, ami papíron ugyan metró, de a jellegében inkább Stadtbahn.

A képen az egykori Stadtbahn N1-es motorkocsija. Ez a formavilág 1954-től kezdve jelent meg a bécsi Stadtbahnon, a járművek egészen a ’80-as évek elejéig a hálózat meghatározó járművei voltak. A képről is jól látszik, hogy a mi földalattinkhoz hasonlóan ez is sokkal inkább egy “nagyra nőtt villamos”, mintsem metró. A “földalatti villamos” kifejezést inkább azért nem írom, mert a bécsi Stadtbahn vonalai  főként viaduktokon vagy bevágásban haladtak.

Az N1-es kocsikat amúgy azok az E6-osok váltották a ’80-as években, amelyek egészen 2008-ig jártak az U6-oson.

A bécsi városi vasutak egy kaliberrel komolyabb járműve: az U típusú metrókocsi. Ebből a típusból is létezik többfajta variáns (U, U11), illetve van szaggtóval felújított változat (U2) is, de kívülről lényegében semmi különbség nincs közöttük. Ha nem is pont ez, de majdnem ilyen jelenleg is megtalálható a napi forgalomban.

A vezetőállás. A pult egyes részeit (feltehetőleg a hosszabb élettartam kedvéért) plexivel takarták le.

Azt nem tőlem fogja megtudni a T. olvasó, hogy hogyan Bécsben kell metró vezetni (már csak azért sem, mert én sem tudok), de pár műszaki részletre azért kitérnék. A bécsi metróban (az U6-ost most nem ideszámolva) logikai jelzők vannak. Ez annyit jelent, hogy biztosítóberendezésen ugyanúgy jelzők között mennek a vágányutak, mint például a budapesti 3-as metróban. De kint a pálya mellett csak egy tábla van a jelző számával. A biztosítóberendezés (van nekik elektronikus illetve számítógéppel távvezérelt jelfogós is) és vonat között az LZB teremti meg a kapcsolatot. Az LZB németes rövidséggel Linienzugbeeinflussung-ot, azaz vonalfolyamatos vonatbefolyásolást jelent. Ez a rendszer a sínszálak közé kihúzott sugárzókábelen keresztül feladja a pálya adott pontjára engedélyezett sebességet, amit a kilométerórán látható háromszög jelez a metróvezetőnek. Talán le sem kell írni külön, hogy meg van valósítva az automata vezetés is. Automata üzemben az állomásokon (a mi metróinkhoz hasonlóan) a metróvezető hozzájárul az indításhoz, és a következő állomásig csak utazik. Amellett persze, hogy nyilván vannak megfigyelési feladatai.

A németes (oké, rendben: osztrák :) ) alaposságára jellemező, hogy a hívójelzést is képesek feladni az LZB-n keresztül: a hívót a kilométeróra melletti egyik fény jelzi. Ha pedig teljesen letérdelne a technika, akkor egyes jelzőkön van fénnyel adott hívójuk is. Nem semmi rendszer sikerült kiépíteniük, főleg úgy, ha hozzávesszük, hogy az alapjai már a 70-es évek második felében megvoltak!

Az oldal végére még egy, hozzám, megrögzött biztber mániáshoz közel álló téma: a Nußdorfer Straße egykori berendezése. Ehhez hasonlót már mutattam Berlin kapcsán. A német berendezéshez hasonlóan itt is a pulton látható kallantyúkkal lehet végezni a különböző kezeléseket: a középsők a váltókat állítják, a tőlük jobbra levők pedig a vágányutakat. A biztonsági  függéseket pedig a karokhoz kapcsolt mechanika valósítja meg, amely mechanikusan reteszeli a nem állítható vágányutak vagy váltók kallantyúit. Fent a berendezés vágánytáblája, amely a kallantyúk állásánál némileg informatívabb visszajelentést ad az állomás pillanatnyi helyzetéről.

Sajnos túl sokat nem sikerült megtudni a részletekről, de azt igen, hogy a jobboldali kallantyú a felirat szerint önműködő üzemet kapcsol. Ez valószínűleg valami olyasmi lehetett, hogy fixen az egyenes irányba közlekedtek a vonatok, és a vonat elhaladása után a jelzők újra szabadot mutattak ugyanabba az iránya. Ma a metrók már mindenhol rendelkeznek valamilyen automatikával, azaz normál üzemben nem kell minden vonatnak kézzel vágányutakat állítani. De korábban nem volt ez így, ahogy a mellékelt ábrán is látható. Ha itt mindkét irány használva volt, akkor bizony minden vágányutat kézzel állítottak be. Nem lehetett semmi a néhány percenként járó vonalon lehúzni egy szolgálatot, még egy ilyen kisebb helyen sem…

És ne menjünk el szó nélkül a desgin mellett sem! A pult csak szerintem olyan, mintha egy zongora vagy harmónium lenne? Persze a század elejének Bécsébe ez teljesen beleillett… :)

Így röviden ennyit a Remsieről. A kiállítás persze ennél jóval nagyobb, csak engem annyira nem kötnek le a régi járművek, hogy mindegyik végigfotózzam. Inkább csak nézelődtem. Illetve azt külön kiemelném, hogy a régi járművek mellett nagyszerű eszközökkel volt szemléltetve a villamos, mint jármű elektronikai háttere. A szaggatós és ellenállásos vezérlés közötti különbségeket például egy 12V-os tápból, motorból, és oszcilloszkóp összerakott panelen nagyszerűen vizualizálták!

Mindenkinek ajánlani tudom ezt a helyet, aki arra jár. Illetve aki a régi villamosokról is szívesen olvasna, annak javaslom hamster idevágó oldalát.