Még mindig maradt pár publikálatlan képem képem a osztrák fővárosból, ezekből válogattam össze egy utolsó “visszatekintő” beszámolót. A képek nagy része 2009 tavaszán készült.

U1-es a VIC kevésbé fotogénebb felével, és egy Talent “ipari környezetben” Wien-Simmering állomáson.

Egy U érkezik a város felől kagran-i állomásra. A 2006-os vonalhosszabbításig itt egy tárlócsarnok is üzemelt, a vonal meghosszabbításakor az új végállomásnál (Leopoldau) építettek egy új csarnokot.

Az egyik szaggatós E2-es és egy 6-os a Simmeringer Hauptstraße-n. Az utóbbi nyilvánvalóan csak Photoshopp műve lehet, hiszen amint tudjuk a 6-oson már nincs is E1-es :D. Az előző, Talent-es képen is látható vihar itt lecsapott ránk, így a további villamosfotózás helyett inkább a metrót választottuk az ázást elkerülendő :).

Az U4-es vonal két  végállomásán a vonatok fordítása automatikusan történik, azaz miután az utasok kiszálltak, a jvez. visszazárja az ajtókat és kiszáll a fülkéből, majd egy kapcsolótáblába berak egy kulcsot, amivel a vonatot “elküldi” a kihúzóba. A felszállóhelyre történő beállás hasonlóképpen történik. A vonalra telepített vonatbefolyásoló (LZB) a többi szakaszon is képes a vonat vezetésére, de ott értelemszerűen csak emberi felügyelettel. A másik kép a Burggasse-Stadthalle megálló előtt készült, az U6-oson. Ha már szóba került a vonatbefolyásoló, akkor érdemes megemlíteni, hogy az U6-os ezen a ponton is eltér a többi vonaltól: itt nem LZB, hanem pontszerű vonatbefolyásoló lett kiépítve; a “mozgóblokk” rendszer helyett a vonatok térközre követik egymást.

E2-esek a 67-es vonalán, a Frödenplatz megállónál.

Pótkocsi E1-es a 49-es hütteldorf-i végállomásán (ami mellesleg Bécs legnyugatibb villamos-végállomása) és egy D a nußdorf-i végállomáson.

Ismét egy kis vasút: a Kinderdorf-os Werbelok tehervonattal Meidling-en és egy nagyegység Matzleinsdorfer platz megállóhelyen.

A Südbahnhof egy már bontás alatt álló része a háttérben a még meglévő tárolóval, és egy inga az azóta már megszüntetett déli vágánycsoporton. Kicsit elgondolkodtató, hogy itt ezek a vezérlők többféle géppel is képesek üzemelni, ezzel szemben nálunk ezt még egy típuson belül sem sikerült megoldani … (V43 1xxx => 300-as Bdt, V43-2xxx => 400-as Bdt, V43-3xxx => Halbi vezérlő).

Visszafogó U11-esek a Friedensbrücke-nél. Akkoriban többször voltak kisebb-nagyobb vágányzárak az U4-esen, itt éppen a Friedensbrücke és a Schwedenplatz közötti szakasz volt lezárva.

Metrópótló a Friedensbrücke-n és a Schottenring megállónál.

Az U6-os egy esős napon és egy szóló Mannheimi (nem Mannheim-ből érkezett, hanem a “Mannheimi típuscsalád” tagja) WLB kocsi a Wolfganggasse megállónál lévő kocsiszínnél.

Befejezésül pár kép még abból az időből, amikor Kurzzug-ok jártak az U2-esen. Ekkor még csak az U sorozat különböző változatai jártak itt, az újabb egyterű kocsik az új szakasz átadásával jelentek meg a vonalon. Ugyanekkorra datálható a vonatokba sorozott kocsik számának megnövelése az eddigi négyről a hatra.

Kurzzug a Karlsplatz érkezési oldalán. Mivel ez az U2-es végállomása, így “Nicht einsteingen”-be, akarom mondani a kihúzóba megy tovább. A végállomások mindegyike kihúzós, de peronok elé is beépítettek vágánykapcsolatot, így szükség esetén a vonat egyből az indulási oldalra állhat be (adott esetben értékes perceket spórolva meg). A mai  utolsó kép pedig a törzsvonal Handelskai megállójában készült. Ez egy viszonylag forgalmas megálló, így itt a Schnellbahn vonatain kívül a regionális vonatok is megállnak itt.