TagBrno

A piros Tatra villamosok nyomában: Prága és Brno

Még mindig vannak eddig nem publikált képeim 2015 nyaráról (amikor úgy hozta az élet, hogy többször is eljutottam Csehországba), így továbbra is a piros-fehér villamosok lesznek terítéken.

Az oldal első része Prágáról fog szólni, ahol ezúttal a Palmovkánál kezdem a képek felsorakoztatását. Azon túl, hogy a csomópontban minden irányból mindenhova van vágánykapcsolat, a belváros felé induló villamosvonal teljesen párhuzamos a “B” metróval. Viszont a metrónak jó hosszú állomásközei vannak, a kisebb megállók csak villamossal vannak ellátva. Ja, és akkor arról még nem is írtam, hogy az egyik szomszédos utcában van egy vágány, ami két innen induló vonalat köt össze. Ha úgy hozza a szükség, akkor ezen keresztül lehet itt fordítani is. Szerencsére az utóbbi években nálunk is alapjaiban változtak az elképzelések, de nem volt még olyan régen, amikor ez a csomópont az értelmetlen és pazarló ötletek gyűjtőhelye lett volna… A “túlzó pazarlásért” cserébe lehet közlekedni a felszínen, anélkül, hogy minden nagyobb csomópontban átszállásra kényszerítenék az utast. És emellett a metró sem 30-40-el csordogál az egymásból látható állomások között.

Tovább

Ismét Brno

A mai bejegyzésben ismételten Brno közlekedéséről lesz szó. További magyarázkodások helyet nézzük is rögtön az ebben a városban kötelező első képet:

Ezúttal egy T3G lett lefotózva a főpályaudvar előtt.

Tovább

Harmadik nap: a hazaút

A csehországi kirándulásomból született oldalakon először Olomouc, majd pedig Ostrava villamosairól írtam. Kirándulásom harmadik napja alapvetően a hazautazásról szólt, de ez a nap is tartogatott jó pár érdekes fotólehetőséget…

Ostravába csak egy egynapos látogatást tettem, még aznap este vissza is tértem Olomoucba. A következő nap első képe a már látott Náměstí Národních hrdinů-n készült, szerencsémre egy T3SUCS-t sikerült itt lencsevégre kapni.

Tovább

Brno villamosai

Az előző posztokhoz hasonlóan ma is Csehország lesz a téma, ezúttal a brnói villamosokról készült képekből készítettem egy oldalt.

Mi mással is lehetne kezdeni egy Brnóról szóló oldalt, mint egy képpel a főpályaudvar előtti négyvágányos szakaszról.

Tovább

Kék Railjet

Nem, itt most nem az osztrák vasút legújabb reklámos járműveiről lesz szó, hanem a cseh vasút egyik új szolgáltatása lesz a téma. Nyár eleje óta vesznek részt a forgalomban a cseh vasút új Siemens Viaggio, közismertebb nevükön Railjet vonatai. Mindez úgy valósulhatott meg, hogy az osztrák vasút végül nem hívta le az újabb Railjet szerelvényekre vonatkozó opciót a Siemenstől, és ezen szerelvények egy résztét megvásárolta a ČD. Az új vonatok az eredeti tervek szerint Ausztria és Németország között jártak volna, útjuk során értelemszerűen áthaladva Csehországon. A DB-vel lefolytatott huzakodások miatt végül csak Ausztria és Csehország vesz részt a projektben, a kék vonatok a Bécsújhely és Prága között közlekedő EC-k egy részén váltják a klasszikus mozdonyos szerelvényeket.

Railjet ott, ahol már korábban sem számított ritkaságnak: Wien-Meidling állomáson járunk, a Bécsújhelyről Prágába tartó EC néhány perces várakozás után már indul is tovább a főpályaudvar felé.

Tovább

Brno, 2013 őszén

Brnót még ősszel volt szerencsém meglátogatni, az alábbi a közlekedési témájú képek születtek aznap:

Kezdésnek egy alacsonypaldós középrészű KT8-as a Náměstí Svobody-n. Persze szokás szerint akkor is volt valahol valamilyen építkezés (konkrétan a Moravské náměstí vágányainak egy része volt szétszedve), ennek köszönhető a 11-es villamos a sétálóutcában.

Tovább

Egy nap Brnóban – II. rész

A beszámoló előző részében valahol a 8-as villamosnál hagytam abba, így most innen folytatom.

A várost gyakorlatilag minden oldalról dombok veszik körül, így a külvárosba kifutó vonalakon nem ritkák az emelkedők. Ha a sebességről van szó, akkor elmondható, hogy errefelé annyira nem szívbajosak mint nálunk, ezeken a szakaszokon is mennek rendesen a villamosok. A 1738-as kocsi pályafutását szintén Kassán kezdte, ezután került Brnóba, ahol 2003-ban korszerűsítették.

Tovább