TagT3

Most – Litvínov

Azon talán már nem lepődik meg a T. olvasó, hogy ezúttal is Csehország lesz a téma. A mai bejegyzésben “ellátogatunk” az Észak-csehországi iparvárosba, Mostba. A környéken főleg a szénbányászat jelentős, a mai napig több külszíni művelésű szénbánya üzemel itt. Ezentúl Most és a vele szomszédos Litvínov között egy óriási olajipari gyár található. A két iparág együttes jelenléte vezethetett oda a második világháborúban, hogy a Németek itt építettek fel egy olyan üzemet, ahol a  szénből előállított üzemanyag (lásd még: “műbenzin”) gyártásával foglalkoztak. Akkoriban mondjuk pont Brüx-nek nevezték ezt a várost, ami a német Brücke, azaz híd szóból származik. A város cseh neve is ezt jelenti magyarul.

Most és a vele szomszédos Litvínov között 1901 óta jár villamos. Akkor még méteres nyomtávolságú, egyvágányú pálya épült ki, ezen közlekedtek a Grazban gyártott kocsik a két város között. Jobban mondva akkor még egy sor falun keresztül, amelyek azóta beolvadtak a címben szereplő két város valamelyikébe. A jelenlegi hálózat egy nagy, aszimmetrikus szárú T-betűre hasonlít. A vízszintes rész bal vége Litvínov, a jobb vége a mosti vasútállomás. A függőleges rész pedig Most belvárosán vezet keresztül.

Nem meglepő, hogy ezen a helyen is a kötelező cseh gömbölyű Tátrákkal találkozik az ember, miután leszállt a vonatról. Az oldalon főleg a városi szakaszokról fogok képeket mutatni, de a körülbelül 18 kilométeres “hálózat” elég nagy részére a fenti látvány jellemző. Nem véletlenül emlegetik az itteni villamost “városközi gyorsvillamos” néven is.

Mivel a Tatra villamosokért továbbra is rajongok, nyilván nem mulaszthatom el leírni, hogy a képen levő kocsi egy T3M.3. Az akcelerátort ennél a felújításnál TV14-es teljesítményelektronika váltotta. Ez a berendezés a maga korában (és környezetében) abból a szempontból előremutató volt, hogy a korábbi tirisztoros szaggatókkal ellentétben már tranzisztorok segítségével állítja elő az aktuális sebességhez szükséges szaggatott egyenáramot. Erre utal a “.3” a típusjelben, a sima T3M egy sokkal régebbi konstrukció, tirisztoros szaggatóval.

Tovább

Prága: a tavaszból a télbe

Nem, nem költöztem ki a cseh fővárosba. De a változatosság kedvéért megint innen lesznek képek… Az előzőekben már említettem, hogy  március 15-én, a hosszúhétvégén Prágában jártam. Itt a többi fotó, ami akkor készült:

Az első vonat Pestről nem sokkal 12 után ér a prágai hlavní nádraží-ra (főpályaudvar), innen néhány perces sétával el is érhetjük a belvárost. Ráadásul egy olyan helyen, ahol villamosok is járnak (Jindřišská). A Skoda 15T-ből a második széria 2015-ben mutatkozott be, azóta készült belőle annyi, hogy most már mindenhol lehet vele találkozni a városban.

Tovább