Ústí nad Labem egy kisváros Észak-Csehországban, nem messze a német határtól. Németország felé többször átutaztam már itt éjszakai vonatokkal, illetve egyszer nappal is, Bad Shandau felé. Augusztus végén egy átszállás miatt pedig végre le is szállhattam itt.
A városban régen járt villamos is, de azt sajnos 1970-ben megszüntették, közlekedési szempontból maradtak a buszok és a trolik. Meg persze a vasút… A főpályaudvar a néhány utcából álló óváros és a folyó között kapott helyet, mivel szűk helyen kellett felépíteni nem is túlzottan nagy: a közelmúltban átépült állomás mindössze öt átmenő vágánnyal, és egy nem túl sok mindenre használható csonkával rendelkezik. A város más részein vannak ennél nagyobb állomások is, a hosszabb időre tárolni kívánt vonatokkal általában továbbmennek ezek valamelyikére.
A képen látható vonat majd a későbbi úticélunk, Most felé indul tovább. Az utóbbi időben itt is megjelentek a Škoda motorvonatai, ami nyilván pozitív előrelépés. De azért nem bántam, hogy egy klasszikus cseh “kockamozdonyt” sikerült itt elkapni.